ICEG EC Opinon 3.: Bilek Péter: The Ten Members and the Single European Market
A bővítés elotti utolsó „országjelentésekben” az Európai Unió felmérte, hogy hogyan állnak a csatlakozás előtt közel fél évvel az új tagok, mennyiben sikerült teljesíteni az előttük álló feladatokat, illetve hol maradtak hiányosságok. A vélemény az egységes belső piachoz kapcsolódó hiányosságokat kívánja megvizsgálni, és az ebből adódó következtetéseket ismerteti.
ICEG EC Opinon 2.: Bilek Péter: Bulgaria's and Romania's Progress towards EU-Accession
A 2003-as országjelentések eltértek a korábbiaktól, hiszen a most csatlakozó tagok számára ez volt az utolsó ilyen jelentés. A korábbi típusú országjelentés csak Bulgária és Románia esetében maradt meg, mely két ország még nem zárta le a tárgyalási folyamatot. A két ország értékelése között markáns különbségek vannak, ezeket érdemesnek tartottuk összefoglalni.
ICEG EC Opinon 1.: Bilek Péter: Croatia's EU Accession - When and How?
A 2004-es bővítéssel nem fejeződik be az európai integrációs folyamat, és a tervezet szerint a következő bővítési körben megvalósulhat Bulgária és Románia integrációja. Azonban e két ország mellett Horvátország is mindent elkövet, hogy az EU tagja lehessen. Már benyújtotta csatlakozási kérelmét és nem elképzelhetetlen, hogy a fenti két országgal közösen lesz az EU tagja. Az elemzésben mindez részletesen kifejtésre kerül